|
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén február 13-án is megnyílt az egyik legnépszerűbb pályázat a beruházni, fejleszteni szándékozó vállalkozások számára. A Nemzeti Fejlesztési ügynökség ismét meghirdette a “Mikro,- kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2009-2.1.1/A és KMOP-2009-1.2.1/A)” című pályázatokat. Összesen több mint 20 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre, mellyel kb. 2500 projektet fognak támogatni. Támogatás igényelhető új, vagy 3 évnél nem régebbi használt gép(ek) beszerzéséhez. Az elnyerhető támogatás mértéke a beruházás nettó összegének 25-50%-a, utófinanszírozott és vissza nem térítendő. A pályázat keretében elszámolható informatikai eszköz, hardver, szoftver és minőségirányítási rendszer is. A pályázatot, beadást követően 30 napon belül elbírálják, a nyerési értesítő kézhezvétele után kell beszerezni a gépeket, megvalósítani a projektet. Az összes számla benyújtása után fizetik ki a támogatási összeget kb. 2 hónap múlva. Fontos megemlíteni, hogy mikrovállalkozások ezen a pályázaton csak 5000 fő fölötti lélekszámú településen indulhatnak. Ha a vállalkozás árbevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenységből szerzi, akkor ezen a pályázaton nem indulhat, illetve közúti gépjárművek beszerzésére sem lehet pályázni. A pályázó vállalkozónak a következő kritériumoknak kell megfelelni: • A 2008-as év nettó árbevétele maximum 10-15%-al lehet kevesebb, mint a 2007-es árbevétel (településtől függően) • Minimum 2 teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkezni (bizonyos hátrányos helyzetű településeken 1 év) • A saját tőkéje a 2008-as évben nem lehet negatív. • Az elmúlt két évben nem lehet munkaügyi bírsága • Az egy főre eső 2008-as nettó árbevétel meghaladja a 4 millió forintot Amit vállalnia kell: • A beruházást követő két évben az értékesítés nettó árbevétele maximum 5-10%-al csökkenhet (településtől függően), vagy megőrzi a 2008-as statisztikai létszámot. • Rendelkeznie kell domain regisztrációval, és internetes honlappal. A pályázatot 2009. december 31.-ig lehet beadni, illetve amíg a forrás ki nem merül. A közép-magyarországi régióban tavaly kb. 2 hónap alatt kimerült a keret. Sikeres pályázást kíván: Haraszti Péter Gépbeszerzés.hu Kft. |
|
|
Az INTERMAT egyike a világ három legnagyobb építőipari gépkiállításának. A szakkiállításon az építőipar legfőbb résztvevői, gépgyártók és építőipari technikákat ajánló vállalatok állítanak ki. Az INTERMAT egyedülállóan a nagy nemzetközi kiállítások közül, külső kiállítói területtel is rendelkezik, és mint ilyen, 10.000m²-es szabadtéri területen várja az érdeklődőket, ahol a kiállítók gépeit működés közben tekinthetjük meg, mint egy hatalmas építkezésen ! További információ az INTERMAT 2009-ről : www.intermat.fr Az építőipari gépgyártók számára az INTERMAT 2009 képviseli az idei év legnagyobb nemzetközi eseményét, melyre Franciaországban kerül sor. - 350 000 m² kiállítói terület, amelyből 10 000 m² szabadtéri terület - 1 300 kiállító, amelynek 70%-a külföldi - 8 nemzeti pavilon : Algéria, Kína, Korea, Spanyolország, USA, Nagy-Britannia, India, Olaszország - Több, mint 200 000 látogatóra számítanak, melynek 45% külföldi |
|
|
E szigorítások lényege az, hogy a korábban megvásárolt/felépített/használt adatbázisaik személyes adatokra vonatkozó elemeit 2009 május 31-ig az adatok tulajdonosainak igazolt engedélyének hiányában meg kell semmisíteni. Egyebek mellett személyes adat például egy magánvásárlójuk, egy egyéni vállalkozó partnerük, vagy egy alkalmazott státuszú partnerük bármilyen adata. Adatvédelem Ez egy valós és viszonylag sürgős kezelést igénylő probléma az adatvédelem területén, amit érdemes egy, a feladatot és annak minden aspektusát professzionálisan kezelő cégre, így például az Aktuális Piackutató Kft-re bízni. Adatbázis Meglévő adatbázisaiknak az Adatvédelmi Törvényben előírtaknak megfelelővé tételén túl munkánk természetesen kiterjedhet ezeknek az adatbázisoknak a karbantartására és/vagy azok jelentős léptékű fejlesztésére is. Kérdéseiket kérem szíveskedjenek eljuttani az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címre! |
|
|
Tisztelt Tagok, ezúton szeretném felhívni szíves figyelmüket arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség meghirdetette a 2009-es gépbeszerzéses pályázatokat. A legfontosabb könnyítések, változások: - könnyített indulási feltételek, - nem kell árbevétel-növekedést vállalni, - az előleg mértéke akár 40 % is lehet, - középvállalkozások is pályázhatnak, - a gépbeszerzés mellett elszámolható informatikai fejlesztés és bármiféle ISO rendszer is, - magasabbak a támogatási összegek és a támogatási arányok, - a pályázatok benyújtása már 2009. február 13-tól (!)lehetséges, ill. - a rendelkezésre álló keretek a duplájára emelkedtek, ezáltal jelentősen nő a támogatási esély. Amennyiben a pályázatokkal kapcsolatosan bármiféle kérdése van, kérem, jelezze az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen! |
|
|
Az ÉBSZ 2009. január 13-i közgyűlésének határozata értelmében, a következő ÉBSZ Építőgép Kiállítást 2010. szeptemberében rendezi meg, majd minden harmadik évben, az őszi, elsősorban szeptemberi időszakban kívánja ismételten megrendezni. A tervezett időpont: 2010. szeptember 16-17-18. További információk:
ÉBSZ Titkárság Csizmazia Krisztián Tel: (23) 33 22 40 Fax: (23) 33 12 36
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
|
|
Utolsó frissítés ( 2009. február 26. )
|
|
|
Tisztelt Tagok, Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmét a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága - intézetünk részéről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez megküldött kérdésére válaszul érkezett - hivatalos állásfoglalására, miszerint a gazdasági környezethez igazodva módosították a vállalások rendszerét: a kedvezőbb vállalási feltételek (többek között a növekedési elvárások enyhítésére vonatkozó feltételek) a 2007-es és a 2008-as nyertes pályázatok vonatkozásában visszamenőlegesen is (!) érvényesítésre kerülnek. Amennyiben a pályázatokkal kapcsolatosan bármiféle kérdése van, kérem, jelezze felénk az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen, állunk rendelkezésére! European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet |
|
Utolsó frissítés ( 2009. január 27. )
|
|
|
A három évente megrendezésre kerülő MAWEV-Show 2009 rendezvénye, a Bécshez közeli Kottingbrunnban 2009. március 25-28. között kerül most sor. Közel 30.000 látogatót vár a majd 300 kiállító Európa egyik legjelentősebb építőgép bemutatójára. További információk: www.mawev-show.at |
|
|
Tisztelt Tagság, Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmüket, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség várhatóan hamarosan ismét meghirdeti a következő pályázatot: "Munkahelyi képzések támogatása". Jogosultak: Kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok is.
Elnyerhető támogatás: 1-50 millió HUF; max. 85-90% támogatási százalék mellett. Pályázható képzések: § szakmai képzések, § pénzügyi, számviteli képzések, § idegen nyelvi képzés, § informatikai képzés, § munka- és egészségvédelem, § vezetőképzés. Amennyiben a pályázatokkal kapcsolatosan bármiféle kérdése van, kérem, jelezze az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen. |
|
|
Tisztelt Tagság! Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmüket arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség meghirdetette a 2009-es gépbeszerzéses pályázatok társadalmi egyeztetését. Amennyiben érdekelt a gépbeszerzés területén, kérem mielőbb tájékozódjon a pályázati lehetőségek, korlátok, alkalmasság ügyében! A legfontosabb könnyítések, változások: könnyített indulási feltételek, nem kell árbevétel-növekedést vállalni, az előleg mértéke akár 40 % is lehet, nagyvállalatok is pályázhatnak, az építési költség akár a beruházás 50 %-át is elérheti, magasabb támogatási összegek és arányok, a beruházást a pályázat benyújtását követően meg lehet kezdeni, a pályázatok benyújtása már 2009. február 23-tól 2009. március 30-ig lehetséges, ill. a rendelkezésre álló keretek a duplájára emelkedtek, ezáltal jelentősen emelkedik a támogatási esély. Amennyiben a pályázatokkal kapcsolatosan bármiféle kérdése van, kérem, jelezze az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen! |
|
Utolsó frissítés ( 2009. január 15. )
|
|
|
INTERMAT 2009 1 500 kiállító jelentkezését regisztrálták
nettó 210 000 m2 alapterületen (+ 17 % 2006-hoz képest) Látványos növekedés a 2009. évi szakkiállításon … |
|
Utolsó frissítés ( 2008. december 12. )
|
|
|